2018. május 29., kedd

Álomcsapda

Bejegyezte: 1995 dátum: kedd, május 29, 2018 1 megjegyzés
Tartalom:
"Álmokat ​kértek. Rémálmokat kaptak.

Az emberek többsége könnyen elalszik.
Ez azonban elérhetetlen álom Cata, Fergus és még öt fiatal számára, akik ezért önként részt vesznek egy forradalmian új orvosi kísérletben. Álmatlanságuk olyan súlyos, hogy a kezelés, amit eddig csupán egyetlen tesztalanyon próbáltak ki, az utolsó szalmaszálat jelenti számukra. Ám a béta-csoport esetében a teszt a legkevésbé sem a tervek szerint alakul…
Röviddel azután, hogy a hét fiatalt elaltatják, katasztrófa történik. A fiatalok egy közös álomvilágban találják magukat, és mivel nem emlékeznek a kísérletre, azt se tudják, hogyan kerültek oda.
Míg ennek megpróbálnak a végére járni, iszonyú felismerésre jutnak: csapdába estek egy olyan világban, ahol megelevenednek a legvadabb rémálmaik. A tudatalatti álomvilág irtózatos szörnyei, a múlt elfeledettnek hitt vérfagyasztó titkai kínozzák a kis csapatot. Ismeretlenül is ki kell tartaniuk egymás mellett, hiszen a borzalmakkal csak így nézhetnek szembe.

Ha nem jönnek rá, hogyan küzdjék le az álmaikat, sose fognak felébredni."

2018. május 24., csütörtök

Egy sötétebb mágia

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, május 24, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"A mágikus apokalipszis után több részre hasad az univerzum. Kell herceg egy különös utazó, egy antari, aki képes eljutni az egymástól elzárt világokba: Szürke, Vörös és Fehér Londonba. Ezek a városok akkor sem különbözhetnének jobban, ha más-más földrészen lennének, de igazából nem földrajzi távolság van köztük, hanem dimenzióbeli.

A trilógia első kötetében Kell herceg Vörös London vidám színekkel teli utcáit gyakran elhagyja Szürke London bűnözés fertőzte sikátoraiért és Fehér London hideg sivárságáért. Mágikus képességét sokan irigylik, miközben üzeneteket szállít a világok között. Egyik útja során veszélyes kalandba bonyolódik, és egy sötét mágia fenyegetésével kell megküzdenie. A pusztító erő abból a Fekete Londonból származik, melyet védekezésképp elzártak a mindörökre az emberi létezés terei elől. Kell nem menekülhet a gonosz hatalmától, de szerencsére társa akad a küzdelemben: a Szürke Londonból származó fiatal tolvaj lány, Lina."

Bosszuállók - Végtelen háború

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, május 24, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"A Marvel mozis univerzumának egészét felölelő, tíz év eseményeinek tetőpontját jelentő Bosszúállók: Végtelen háborúban minden idők legnagyobb és leghalálosabb leszámolására kerül sor. A Bosszúállóknak és szövetségeseiknek mindent kockára kell tenniük, hogy megfékezzék a nagy erejű Thanost, aki egy szemvillanás alatt elpusztíthatja a világot."

2018. május 21., hétfő

Ne szeress!

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, május 21, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"A fiú, aki az autót vezette, megfordult és rám nézett. A zöld szemek figyelmesen végigmértek. Ez lehetetlen. Ledermedve bámultam. Ugyanazok a szemek voltak. Az ő szemei. Azok a bizonyos szemek az álmomból, és most már azt is megtudtam, hogy néz ki az arca és a teste. Amikor korábban azt gondoltam róla, hogy biztosan szemérmetlenül jóképű, az bizony messze elmaradt a valóságtól.
– Te vagy az? – krákogtam, aztán rögtön el is hallgattam. Nyilván bolondnak tartana, ha megkérdezném tőle, mi keresnivalója volt az álmomban, és még csak nem is vehettem volna rossz néven tőle. A világ legidiótább felszedős dumája lett volna.
Oldalra billentett fejjel méregetett, karját az autó tetejére fektette. Várakozásteljesen nézett rám. Nem tévedtem. Ezek a szemek összetéveszthetetlenek.
– Sajnálom. Nem láttad, hogy jön az autó? – kérdezte meleg hangon.
Ez ugyanaz a hang volt. Tévedés kizárva."

Vincent

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, május 21, 2018 0 megjegyzés
Spoilert tartalmazhat az előző részre nézve!!!
Tartalom:
"Vincent knows the glamorous side of the Mafia, being born a soldier.
Lake lives on the opposite side of the tracks, born the daughter of a soldier.
The light and dark side of him are at constant war, but he is letting his darkness reign.
She is trying to find peace, and she will soon be far enough away to find it.
Discovering that his boss owns her, showed him how little he knew her.
Knowing all about him only makes her want to hate him.

I’m a fu**ing made man.
I’m just fu**ing trailer trash."

Észérvek és érzelmek

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, május 21, 2018 0 megjegyzés
Spoilert tartalmazhat a Büszkeség és balítéletre!
Tartalom:
"Mary Bennet nem álmodozik házasságról. Anyja legnagyobb rémületére, Mary nem kíván nővérei, Jane (most már Mrs. Bingley) és Lizzy (most már Mrs. Darcy) nyomdokaiba lépni. Mary és Kitty még a szülői ház biztonságában él, azonban őt – húgával ellentétben – egyáltalán nem érdeklik sem a férfiak, sem a divat, sem a hízelgés. Reményei egyszerűek; zongorázhasson, olvashasson, s ne kelljen hozzámennie az első férfihoz, akit az anyja kifog neki. Csakhogy Mrs. Bennetnek nem szokása, hogy a lányaira hallgasson. Mikor Meryton egyik legtehetősebb lakosa bejelenti, hogy a fia visszatér a városba, Mrs. Bennet azonnal elhatározza, hogy egyik lányának bizony megkondulnak majd azok az esküvői harangok. A társasági életbe csöppenve Mary rájön, hogy az ígéreteket megszeghetik, a pénz győzedelmeskedhet a szerelem felett, s hogy a boldogsághoz vezető út nem mindig a kötelesség. Ám mire ráébred, hogy talán rosszul látta a dolgokat, már lehet, hogy el is szalasztotta az esélyt arra, hogy olyan jövője legyen, amilyenről soha nem is álmodott.

Jane Austen rajongói, és az olyan folytatások, mint a Longbourn árnyékában vagy aThornfield lángokban kedvelői élvezni fogják ezt a magával ragadó regényt."

2018. április 14., szombat

Az ifjú kiválasztottak

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, április 14, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"Van ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk.
Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat.
Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél.
De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.

Elegem van belőle, hogy kihasználnak, bántanak, aztán félrelöknek.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Egy évtizede már, hogy a halálos betegség végigsöpört az országon. A fertőzöttek többsége meghalt, és sok gyereken, aki túlélte, furcsa nyomot hagyott a betegség. Adelina fekete haja ezüstössé vált, a szempillája kifehéredett, és csak egy szabálytalan forradás maradt ott, ahol korábban a bal szeme volt. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak.

Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni a kiválasztott ifjakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja a kiválasztott ifjakat, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.

Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. A kiválasztott ifjaknak ez a titkos társasága kutat a hozzájuk hasonlók után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. De Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, aki olyan hatalommal rendelkezik, amihez hasonlót még nem láttak.

Adelina hinni akar benne, hogy Enzo az ő oldalán áll, és Teren az igazi ellenség. Hármójuk sorsa szorosan összefonódik, és noha eltérő célokért küzdenek, mindhármuk harca nagyon is személyes. Egy dologban viszont mindannyian egyetértenek: Adelina olyan képességekkel rendelkezik, amik nem valók erre a világra. A szívében bosszúra szomjazik a sötétség. És ég benne a vágy, hogy elpusztítson mindenkit, aki az útjába áll.

Most én jövök! Én használok ki másokat! Én fogom bántani őket!

De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak."

A ​grófnő árnyékában

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, április 14, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"1609 októberében Fabricius Flóra, a pozsonyi orvos lánya Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.

Ám hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?

Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek.
Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki."

2018. március 26., hétfő

Rokudenashi Majutsu Koushi to Akashic Records

Bejegyezte: 1995 dátum: hétfő, március 26, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
„Sistine az ország legjobb mágus iskolájának a hallgatója, és feltett szándéka, hogy varázsképességei tökéletesre csiszolásával egy napon megfejti majd a titokzatos Égi Palota rejtélyét.
A céljai azonban veszélybe kerülnek, mikor a kedvenc tanára eltűnik, és Glenn, egy rendkívül lusta és trehány fiatalember veszi át a helyét.”

2018. március 10., szombat

Rohadék

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, március 10, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"A nevem Carter Reynolds. Rohadéknak születtem, és rohadékként fogok meghalni. Erre fiatalon jöttem rá, és nem változtathat rajta senki és semmi. A pusztítás egyirányú ösvényén járok, Isten irgalmazzon annak, aki az utamba kerül. Utálom az életemet. Igazából mindent gyűlölök.

Egészen addig, amíg nem találkozom a szomszéd kölyökkel. Indi-csodabogár-anával. Rögtön ellenszenves. Attól a perctől fogva, amikor először megpillantom, fellobbant bennem valamit. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amelyekről azt hittem, képtelen vagyok érezni. Ez egy kicsit sincs ínyemre. Amikor rám néz azzal a hatalmas, gyönyörű, kísértő zöld szemével, mintha lelátna a lelkem mélyébe. A sikító frászt hozza rám az a lány. Olyan, akár a napfény és a szivárvány az én komor, pusztító világomban. Rosszul vagyok a napfénytől és a szivárványtól.

A nevem Indiana Montgomery. A barátaim Indinek szólítanak. Hat éves koromban elvesztettem anyámat, de csodálatos az életem, és nagyszerűek a barátaim. Apám bőven kárpótol azért, hogy csak egy szülőm van. A kicsi lánya vagyok, a világa közepe. Csodálom őt.

Amikor Carter Reynolds a szomszédba költözik, rosszabbra fordul az életem. Vonzó, rohadtul dögös, de ezzel véget is ér a dicséret. Úgy tűnik, határozottan eltökélte, hogy tönkreteszi az életemet. Durván viselkedik, de amikor a szemébe nézek, nem látok gorombaságot. Sérülést és fájdalmat látok. Elveszettnek tűnik.

Gyűlölnöm kellene azért, ahogy bánik velem, de bármily meglepő, nem gyűlölöm. Legfeljebb sajnálatot érzek iránta. Segíteni akarok neki, hogy megtalálja a békét. A fényt, amelyről tudom, hogy ott rejtőzik valahol a sötét világában, de egyetlen sugarát sem akarja.

Újra és újra figyelmeztetett, hogy maradjak távol tőle, de nem tudok. Valamiért vonzódom hozzá. Mindig rohadékként utal magára. Talán igaz lehet, de számomra inkább egy teljesen félreismert rohadék. Akár tetszik neki, akár nem, én nem adom fel."

2018. március 3., szombat

Fekete párduc

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, március 03, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"T’Challa apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Amikor azonban egy nagy hatalmú ősi ellenség ismét feltűnik a színen, T’Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét."

Mindig is éjjel lesz

Bejegyezte: 1995 dátum: szombat, március 03, 2018 0 megjegyzés
Tartalom:
"A tökéletes házaspár. A tökéletes gyilkosság. Senki nem feltételezné, hogy az elismert bíró és az elegáns felesége egy drogos prostituálttal beszél meg találkozót. Azt pedig végképp nem, hogy a lányt megölik és eltemetik a patinás, ódon villájuk kertjében.

A Fitzsimon házaspár mélyen hallgat a gyilkosságról. A nő mindent megtesz, nehogy a fia tudomására jusson a szörnyű titok. A férfi viszont lelkileg és idegileg kezd szétesni.

De a fiú nem olyan naiv, mint ahogy a szülei képzelik. Talán nem is annyira ártatlan. És a legnagyobb probléma, hogy szinte rögeszmésen érdeklődni kezd a prostituált családja iránt…"

2018. február 27., kedd

Ezüst maszk

Bejegyezte: 1995 dátum: kedd, február 27, 2018 0 megjegyzés
Spoilert tartalmazhat az előző részekre nézve!!!
Tartalom:
"Callum Hunt élete romokban hever.
A legjobb barátja odaveszett. A kém elszökött. A fiú titka kitudódott.

Rács mögé dugták, örökre elzárták a mágusok közösségétől, miután kiderült róla, hogy micsoda – hogy mi válhat belőle.

Ám egy megdöbbentő felfedezés szabadsággal kecsegteti a fiút – amiért nagy árat kellene fizetnie. Vajon ki tud tartani Call, képes hű maradni a barátaihoz és a tanáraihoz? Vagy felvállalja a kockázatot, és elpusztít mindent, amit valaha szeretett?
A negyedik év a Magisztériumban egészen más lesz, mint az eddigiek…"
 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review